Idén is két tábort szervezünk majd, mindkettőt Hargita megyében. Dátumaik: Június 25 – 30 és Augusztus 3 – 8. Mindkét táborunkba maximum harminc résztvevőt tudunk fogadni. A bejelentkezés Június elsején elkezdődött.
Azt hogy hány hely van még szabadon a táborokban, a “Visszaszámlálás ” menüpontnál lehet megtekinteni.
Bejelentkezni a 0742507373 as telefonszámon lehet.
Mit jelent az hogy kalandtábor?
A dolog évekkel ezelőtt kezdődött, amikor magyarországi vendég kiképzőkkel, megtartottuk az első túlélő táborunkat. Ezután évekig tartottunk ilyeneket, nyaranta eggyet. Pár éve kicsit lightosabbra vettük a dolgot, azóta kevesebb a kiképzés és több a kaland. Továbbra is tanulunk alapvető túlélési tehnikákat: mint tűzgyujtás, tájékozódás, elsősegély sebesülések esetén, sebesültek szállítása, akadályok leküzdése, élelemszerzés, víztisztítás és egyebeket. Sokkal több időt töltünk kirándulással , jatékokkal és kulturális programokkal, amikre eddig nem sok időt fecséreltünk. Azt gondoljuk így sokkal jobb lett,…. mert azért kell a városnézés is, az agyagozás is, és a sikloernyős bemutató sem egy utolsó dolog…
Mi lessz benne?
Egy kis túlélő kiképzés, hogy sokkal talpraesettebb légy a vadonban, de lesz qvadozás, sziklamászás és barlangászás ( természetesen mindent kiképzők vezetésével és előzetes oktatás után). Siklóernyős bemutató, kézműves foglalkozások, sport és mindenféle vetélkedő….. és túrázás gyönyörű tájakon.
Mi van ha én valamit nem akarok kipróbálni?
Semmi, mivel semmi sem kötelező. Mi a lehetőséget biztosítjuk, ott lehetsz, megtanulhatod….. de ha végül úgy döntesz hogy nem akarod kipróbálni, az is teljesen rendben van. A többiek örülni fognak, mert mindig van aki többször szeretne menni, mint ahányszor lehetősége lenne rá. Szóval semmi gond. A programon viszont részt kell venned a csapatoddal, alternatív programot nem tudunk számodra biztosítani. Ugye megérted?
Kukacot kell majd enni?
Nem a tábort kell túlélni, nyugi! Természetesen lesz rendes kaja és szállás, fürdési lehetőség meg ami kell. Van bolt a közelben ha vásárolni akarsz, … nem az őserdőben leszünk. Persze ha ragaszkodsz hozzá, mi megtaníthatjuk azt is neked, hogyan készítheted el magadnak a kukacot, de szerintünk finomabb a kolbász 🙂
Hol leszünk?
Idén már Hargita megyében leszünk! A Csicsói plébánián lesz a bázisunk. Onnan fogjuk bejárni, megnézni és kipróbálni mindazt amit érdemes és ami belefér a táborba.
Sátoros ?
Már nem. A plébánia rendelkezik egy ifjúsági házzal, ott lesz a szálásunk. ( ennyi év sátorozás után, ha valaki nosztalgiából, mégis szeretne sátorozni, arra is lesz mód :- )
Mennyibe kerül a tábor?
300 Lejbe.
Milyen felszerelést kell magaddal hoznod?
Kérlek olvasd el az ”információk táborozóinknak” címü bejegyzest, ott mindent leírtunk.
Milyen korcsoport jöhet?
14- 18 éveseket várunk.
Lányok is jöhetnek?
Természetesen.
Hogyan juthatsz el a táborba?
A nagyváradi résztvevőket mikrobusszal visszük és hozzuk majd. A Székelyföldről érkező fiatalok egyénileg kell megoldják majd a dolgot. Ilyenekben persze tudunk majd segíteni hogy kimegyünk értetek a Csíki, vagy a Madéfalvi állomásra. Az autóbusz pályaudvarra. Ezt telefonon le tudjuk egyeztetni majd.
Mit kellene még tudnod?
Egy nagyon lényeges dolgot, ez egy katolikus ifjúsági tábor. Minden reggel és este lesz egy rövid (20 perc ) vallásos része a programnak. Ha nem vagy katolikus, nem probléma, attól még szeretettel várunk. Minden évben vannak résztvevők, akik más felekezetűek ( reformátusok, adventisták, de még zsidó fiatal is táborozott már velünk). Mi nem fogjuk senkinek elmondani, hogy ki milyen felekezethez tartozik.
Hogyan jelentkezhetsz be egy táborba?
Telefonon. A 0742 507373- as telefonszámon, Majoros Tibornál.
További kérdéseiddel is őt zavarhatod, de csak éjjel… és nappal.